Janó * válasza több mint egy hónapja
A kérdésed miatt regisztráltam. A válasz, helyesebben hozzászólás, véghetetlenül szubjektív és ugyanannyira univerzális is lehet. A 'természet törvényeiben' felfedezhető 'bölcsesség', rendezettség, ha mégoly kegyetlennek is tűnnek, legyen szó kozmoszról, vagy bioszféráról, célt és okot mutatnak. Az embert, mint bioorganikus lényt, élők milliói szolgálják sejtnyi életükkel, hogy egyetlen lélek - Te, megtudj nyilatkozni, tudatot formálhass, láss, tapasztalj, élj. Így, vagy úgy, de mások vagyunk mint a kegyetlen természeti törvények alá rekesztett élővilág többi része. Képesek vagyunk döntéseket hozni, meg tudjuk ítélni (többnyire) mi a jó és mi nem az. Néha dönthetünk ösztöneink ellenében, választhatjuk a szeretetet. Az élővilág mögötti információs rendszer (DNS), olyan intelligenciára vall, amely mindezeket sejtszinten, talán időtlen éonokkal ezelőtt eltervezte. Hogy élhess, hogy legyen döntési szabadságod, hogy tanulj, tapasztalj, hogy érezz, láss, hallj és felfogd léted okát, célját értelmét. Minden pillanatban emberként össze vagyunk kapcsolva egy hatalmas univerzummal, amiről sokszor fogalmunk sincs. A másik fele a válaszomnak személyes, mélységesen szubjektív: - bár kérted ne tegyem, mégis hitem szerint talán legjobban akkor érted meg a választ, ha nemcsak hiszed, hanem tudod is, hogy "úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne annak, örök élete legyen". A gyermekként számomra is felfoghatatlan Megváltás, sokakat megbotránkoztató - Jézus kereszthalála - valóban nem könnyű dolog. Magam ennek értelmét, saját bőrömön tapasztaltam meg. Úgy 13-14 éves lehettem, mikor kinyílt értelemmel a Teremtőt kezdtem el keresni. Láttam a világ csodáiban megnyilatkozni az Alkotót. De ekkortájt éjszakánként nehéz 'lidércnyomás' nehezedett szívemre és rettenet és félelem kerített hatalmába (röviden írom és visszafogottan). Volt, hogy úgy éreztem bárcsak meghalnék, annyira féltem olyankor. Rettegtem a sötétben a manifesztációktól. (A pszichiáterek ilyenkor gyógyszeres kezelést írnak elő.) És ekkor, 16 évesen hallottam egy papot beszélni, elmondtam neki a bajomat. Más nem értette meg (szüleim azt mondták rossz álom, stb.), magam voltam addig a bajommal. A pap nem sokat mondott, csak azt, hogy imát mondjak, ha érzem a dolgot, majd azt is mondta, hogy mondjam - "Jézus vére rajtam van" - ha szűkséges. A konfrontáció nemsokkal ezután megtörtént három álom formájában - majd elmúlt a 'lidércnyomás'. A sötétben továbbra is bizonytalan érzéseim voltak, pedig teltek az évek. Aztán egyszer később, huszonéves koromban egy éjjel látomásom volt, egy veremben voltam és ismét elkezdett ébredni a félelem. Ekkor felkiáltottam ebben az állapotomban: "-Teremtő Atya, megtartó Fiú!" - és most hosszas volna leírni, és nem is ildomos egészen, de akkor és ott Isten válaszolt és rámömlött a Fény és betöltött a Világosság és mint a pohár amelybe túltöltik a vizet és túlfolyik a peremén, szertesugárzott a mindenségbe. Az érzés leírhatatlan volt és nem az utolsó volt hosszú utamon melyet megtettem. Akkor és ott kérdések és válaszok véghetetlen módon leegyszerűsödtek. Legyen elég most ennyi. Békét csak a magad útján nyerhetsz, ahogy a saját kérdéseidre is választ. Magam is az Igazságot keresem/kerestem egész életemben.